Tag Archives: Windows

Haszontalanságok

Minden fejlesztő rémálma, amikor a projekt vezetők kitalálnak olyan funkciókat egy alkalmazásba, amiről messziről látszik, hogy senki nem fogja használni. Ennél már csak az tud zavaróbb lenni, amikor a fejlesztő lelkesedik be és beépít valami olyat a szoftverbe, ami teljesen felesleges, pláne, ha még rosszul is működik.

Ezen cikk apropóját egyébként az adta, hogy a Microsoft Regional Directors levlistán már se szeri se száma az alábbi képeknek:

Vista: About 86 Days and 11 hours remaining

Sőt, van még rosszabb is:

Vista: About 44842 Days and 21 hours remaining

De a teljesség kedvéért el kell mondanunk, hogy vannak optimista pillanatai is a rendszernek:

Vista: About 5 seconds remaining

A Vista SP1 (még béta) egyébként nem sokat javít a rendszeren, de ezt a jelenséget tényleg visszaszorítja (nem azt mondtam, hogy javítja!).

Visszatérve a kezdeti témához: vajon tényleg szükség van erre? Ki a fene találta ki, hogy ebben a dialógus ablakban a  hátralévő időnek meg kell jelennie? Az egésszel nem is lenne baj, ha dolgozna mondjuk 3 másodpercig és az alapján megsaccolná, hogy mennyi van még hátra. De nem, ez vacakol cirka 20 másodpercig, hogy aztán végre füllentsen valamit, majd nagy nehezen elkezdi az érdemi munkát. Legalábbis ez látszik, és az számomra a felhasználói élmény mélypontja.

Ha nekem kellene ilyen ablakot alkotni, én nagyon erősen ragaszkodnék a százalékos megjelenítéshez: átment bájtok száma / átviendő bájtok száma = éppen 27%. Kész. Aki nagyon akarja, rajzoljon alá kígyót.

De persze olyan kígyó legyen, ami csak növekszik és nem megy össze ijedtében. Szerintem mindannyian láttuk már olyan telepítőt, ami:

  • több csíkot húz,
  • egy darabig növeli a csíkot, majd aztán az visszamegy,
  • baromira nem találja el, hogy mikor lesz vége a telepítésnek.

Nem mondom, egy telepítőt megírni nem egyszerű dolog. Még egy-egy lépésének az idejét sem lehet egyszerűen megsaccolni, azt meg még nehezebb, hogy az egész mikor lesz kész. De vajon valóban az idő a fontos? Vajon miért nem lehet oda azt írni, hogy 3. lépés a 89-ből, vagy oda is egy százalékot. Az legalább pontos lenne és elég gyakran változna ahhoz, hogy egyértelmű legyen: a szoftver dolgozik és nem fagyott le (még).

Ennyi bénázás és átverés után már egyszerűen nem hiszek ezeknek a csíkoknak, nem is érdekelnek, sőt mi több, egész egyszerűen zavarnak. Gondolt már valaki arra, hogy az animáló zöld csíkot hány napon keresztül álmodták meg a grafikusok, majd építették be a programozók, hagyták jóvá a tesztelők, szívtak vele a felhasználók, akik jelentették a terméktámogatáson keresztül, hogy aztán ott felvigyék egy bug adatbázisba, ami alapján végül a programozók kijavítják – hogy aztán kör kezdődhessen szinte elölről?

Csak én gondolom úgy, hogy az egész teljesen felesleges, vagy más szerint is mindenki jobban járt volna, ha azon a pénzen az állatvédőket vagy a Vöröskeresztet támogatják?

Shell folders

Tegnap azzal a problémával találtam szembe magam, hogy nem tudom elérni az MVP profilom oldalát, akármit csinálok, mindig elszáll a webalkalmazás és szerver oldalon átirányít a nagyon sajnáljuk, de gáz van oldalra. Még a kezdőlap sem jött be. Miután ezt elég gyanúsnak találtam, megpróbáltam másik gépen és ott működött gond nélkül.

Hm, mi lehet a különbség két hasonló konfigurációjú és azonos böngésző verziójú gép között?

Például a korábban letárolt cookie-k! Nosza szabaduljunk meg a Microsoftos cookie-któl! Erre a funkcióra nincs menüpont az IE-ben, ezért elkezdtem keresgélni a Cookies mappát, amit Windows XP alatt nagyon egyszerűen meg lehetett találni itt.

C:Documents and Settings<felhasználónév>Cookies

Na de hol van mindez Vistán? Ilyen esetekben ahhoz a trükkhöz szoktam folyamodni, hogy parancssorban keresgélek a mappa régi helyén, a kompatibilitást ugyanis úgy oldotta meg a Microsoft, hogy NTFS junction pointokkal átirányította a régi mappákat az új helyükre. Ez gyönyörűen látszik parancssorban:

C:Usersbalassy> dir /asd

 Volume in drive C is System
 Volume Serial Number is 88AC-9731

 Directory of C:Usersbalassy

2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Application Data [C:UsersbalassyAppDataRoaming]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Cookies [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsCookies]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Local Settings [C:UsersbalassyAppDataLocal]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     My Documents [C:UsersbalassyDocuments]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     NetHood [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsNetwork Shortcuts]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     PrintHood [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsPrinter Shortcuts]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Recent [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsRecent]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     SendTo [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsSendTo]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Start Menu [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsStart Menu]
2006.12.11.  11:02    <JUNCTION>     Templates [C:UsersbalassyAppDataRoamingMicrosoftWindowsTemplates]
               0 File(s)              0 bytes
              10 Dir(s)   4˙062˙240˙768 bytes free

Valljuk be, ezek valóban logikusabb útvonalak. Csakhogy már borzasztóan unom, hogy képtelen vagyok megjegyezni az új útvonalakat és mindig CMD-znem kell, ezért elkezdtem keresgélni, hogy van-e egyszerűbb megoldás. Ekkor találtam rá egy blogra, amiből kiderült, hogy elég a Start Menü -> Run parancsába ezt beírnom és máris jön a keresett mappa:

shell:cookies

Sőt, ez elég sok mappára működik, mi több, a többségére működött már XP-ben is! A teljesség és az archiválás kedvéért idemásolom az egész listát, megjegyezve, hogy a forrás szerint eredetileg Keith Miller Windows Shell MVP érdeme:

shell: parancsok Windows Vistán

  • shell:Common Programs
  • shell:GameTasks
  • shell:UserProfiles
  • shell:MyComputerFolder
  • shell:SyncSetupFolder
  • shell:DpapiKeys
  • shell:SamplePlaylists
  • shell:Favorites
  • shell:My Video
  • shell:SearchHomeFolder
  • shell:System
  • shell:CommonVideo
  • shell:SyncResultsFolder
  • shell:LocalizedResourcesDir
  • shell:Cookies
  • shell:Original Images
  • shell:CommonMusic
  • shell:My Pictures
  • shell:Cache
  • shell:Downloads
  • shell:CommonDownloads
  • shell:AppData
  • shell:SyncCenterFolder
  • shell:My Music
  • shell:ConflictFolder
  • shell:SavedGames
  • shell:InternetFolder
  • shell:Quick Launch
  • shell:SystemCertificates
  • shell:Contacts
  • shell:TreePropertiesFolder
  • shell:Profile
  • shell:Start Menu
  • shell:Common AppData
  • shell:PhotoAlbums
  • shell:ConnectionsFolder
  • shell:Administrative Tools
  • shell:PrintersFolder
  • shell:Default Gadgets
  • shell:ProgramFilesX86
  • shell:Searches
  • shell:Common Startup
  • shell:ControlPanelFolder
  • shell:SampleVideos
  • shell:SendTo
  • shell:ResourceDir
  • shell:ProgramFiles
  • shell:CredentialManager
  • shell:PrintHood
  • shell:MAPIFolder
  • shell:CD Burning
  • shell:AppUpdatesFolder
  • shell:Common Start Menu
  • shell:LocalAppDataLow
  • shell:Templates
  • shell:Gadgets
  • shell:Programs
  • shell:Recent
  • shell:SampleMusic
  • shell:Desktop
  • shell:CommonPictures
  • shell:RecycleBinFolder
  • shell:CryptoKeys
  • shell:Common Templates
  • shell:Startup
  • shell:Links
  • shell:OEM Links
  • shell:SamplePictures
  • shell:Common Desktop
  • shell:NetHood
  • shell:Games
  • shell:Common Administrative Tools
  • shell:NetworkPlacesFolder
  • shell:SystemX86
  • shell:History
  • shell:AddNewProgramsFolder
  • shell:Playlists
  • shell:ProgramFilesCommonX86
  • shell:PublicGameTasks
  • shell:ChangeRemoveProgramsFolder
  • shell:Public
  • shell:Common Documents
  • shell:CSCFolder
  • shell:Local AppData
  • shell:Windows
  • shell:UsersFilesFolder
  • shell:ProgramFilesCommon
  • shell:Fonts
  • shell:Personal

shell: parancsok Windows XP-n

  • shell:Common Programs
  • shell:Favorites
  • shell:My Video
  • shell:System
  • shell:CommonVideo
  • shell:LocalizedResourcesDir
  • shell:Cookies
  • shell:My Pictures
  • shell:Cache
  • shell:AppData
  • shell:My Music
  • shell:InternetFolder
  • shell:Profile
  • shell:Start Menu
  • shell:Common AppData
  • shell:ConnectionsFolder
  • shell:Administrative Tools
  • shell:PrintersFolder
  • shell:ProgramFiles
  • shell:Common Startup
  • shell:ControlPanelFolder
  • shell:SendTo
  • shell:ResourceDir
  • shell:ProgramFiles
  • shell:PrintHood
  • shell:CD Burning
  • shell:Common Start Menu
  • shell:Templates
  • shell:Programs
  • shell:Recent
  • shell:Desktop
  • shell:CommonPictures
  • shell:RecycleBinFolder
  • shell:Common Templates
  • shell:Startup
  • shell:Common Desktop
  • shell:NetHood
  • shell:Common Administrative Tools
  • shell:SystemX86
  • shell:History
  • shell:Common Documents
  • shell:Local AppData
  • shell:Windows
  • shell:Fonts
  • shell:Personal

Végül a válasz az eredeti kérdésre: Vistán a Cookies mappa a C:Users<felhasználónév>AppDataRoamingMicrosoftWindowsCookies útvonalon található és a microsoft.com-os sütik törlése nem segített az oldal elérésében 😦

 

Technorati tags: ,

Vista, te csodás

(Disclaimer: natív morgás, semmi több.)

Hónapok óta levelezgetek a Microsoft Supporttal, hogy miért nem képes a laptopomon lévő Vista alatt futni a Visual Studio 2005. Minden patch fent van, mégis amikor ki akarom nyitni a Toolboxot terminál a devenv processz, azt se mondja bikmakk. Annyira elszáll, hogy hibaüzenet sincs. Más is szív a Vistával, neki van hibaüzenet, biztosan sokat segít is:

error

Fogadni mernék, hogy egyszer majd megjelenik egy press release, hogy a Microsoft vonultatta fel a világon a legtöbb béta tesztelőt (bár ismerek még néhány egyetemi szoftvert, ami tutira versenyben lenne a címért). Megütne a guta, ha ezért a support szolgáltatásért vagy a szoftverekért nekem személyesen fizetnem kellene…

Ha valakinek van ötlete a megoldásra, kérem ne habozzon megosztani. Köszönöm!

Technorati tags: