Microsoft Nyári Akadémia – .NET vNext

Kedden a Microsoft Nyári Akadémia programsorozat megnyitásaként a .NET és az ASP.NET következő verziójáról tartottam egy bevezető előadást. Az előadásnak a “.NOT, avagy .NET vNext” címet adtam, mert az új verzió számos gyökeres változást hoz, sok esetben teljesen átírva azt, amit a .NET-ről eddig tanultunk.

Ahhoz, hogy ezeknek a változásoknak az okait megértsük, mindenképp látnunk kell azt, hogy a Microsoft másfél évtizede rakta le a .NET platform alapjait, és ennyi idő alatt ez a szakma, különösen a webes világ, rengeteget változott. Kezdetben a cég ezekre a irányváltásokra pont olyan fürgén reagált, mint egy konténerszállító teherhajó, de azután a webes termékcsapat szépen magára talált, és a teherhajóból fürge romboló lett. A WebForms ás a .NET hiányosságait szépen sorban igyekeztek pótolni, megjelent a NuGet, az MVC, a WebPages és a WebAPI.

A végeredmény azonban nem egyetlen technológia lett, hanem egymáshoz nagyon hasonló, egymással rokon programozási keretrendszerek összessége. És bár hívhatjuk “One ASP.NET”-nek, amíg az MVC és a WebAPI más filtereket használ, vagy az MVC-ben és a WebPages-ben más a HTML helperek implementációja, addig ez az elnevezés sántít.

A webes termékcsapat nagyon jól ráérzett, hogy itt egy komolyabb vérfrissítésre van szükség. És ha már újraírják az MVC-t úgy, hogy magába olvassza a WebAPI-t és a WebPagest is, akkor át lehet gondolni az ASP.NET-nek azokat a részeit is, amik valóban közösek. Elég csak a mindenhol jelenlevő HttpContext objektumra, a System.Web.dll-re, vagy a teljes végrehajtási csővezetékre gondolni. Sőt mi több, ha figyelembe vesszük az új fordító (Roslyn) és új JIT fordító (RyuJIT) képességeit, akkor fel kell hogy merüljön a BCL és a CLR cseréjének kérdése is.

A Microsoft nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy a .NET következő verziójára refaktorálja a BCL-t, kicseréli a runtime-ot, átdefiniálja az egységnyi kód fogalmát, elpusztítja a GAC-ot, újraírja az ASP.NET platformot, és hozzá természetesen a teljes eszközparkot. Mindezt kezdettől fogva cross-platform módon, a legmodernebb tervezési mintákat követve, a felhőre optimalizálva és a modern kor elvárásainak megfelelően nyílt forráskódú módon. És itt most nem arra a “klasszikus Microsoftos” nyílt forráskódra kell gondolni, amikor a rendszer megjelenése után sok hónappal kiteszik a CodePlexre a kipucolt forrásfájlokat, hanem arra az igazi Githubos nyílt forráskódú világra, amiben mindenki küldhet pull requesteket.

Ezekről beszélgettünk a Nyári Akadémián. Akit érdekel a diasor (és benne a demók), megtalálja a Slideshare-en:

 

A teljes platform fejlesztése egyelőre nagyon korai fázisban van, és természetesen még nagyon sok változásra lehet számítani. Aki mégis szívesen ismerkedne vele, itt kezdhet hozzá:

 

Technorati-címkék: ,,,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s