VS 2010 SP1 vs ASP.NET MVC 3 RC

Jason Zanders blogjában megjelent az első hír a Visual Studio 2010 Service Pack 1 bétájáról, amit az MSDN előfizetők már le is tölthetnek, a nyilvános letöltés pedig csütörtöktől lesz elérhető.

Aki használja az ASP.NET MVC 3 Release Candidate változatát, annak nem célszerű telepítenie a fejlesztőkörnyezet javítócsomagjának ezt a béta verzióját, mert a két termék félkész változatai ugyan vígan feltelepülnek egymásra, azonban csöndesen kivégzik egymás funkcióit (pl. IntelliSense). Aki tehát már MVC 3-mal dolgozik, annak egyelőre célszerű várni az SP1 telepítésével, na szerencsére nem sokáig, pár napon belül jön egy újabb előzetes az MVC-ből, ami már kompatibilis lesz az SP1-gyel.

ui. Igazi kocka címet sikerült adni ennek a posztnak Mosolygó arc

Technorati-címkék: ,
Advertisements

3 thoughts on “VS 2010 SP1 vs ASP.NET MVC 3 RC

  1. szelpe

    Erről jut eszembe, Webportálok fejlesztése tárgyból tanítod az MVC-t? Amikor én hallgattam nem emlékszem, hogy lett volna róla szó, de lehet, hogy már elfelejtettem.

    Reply
  2. jankajanos

    Hasonló volt a helyzet az Async CTP-vel. Pedig nem bánnám ha az új CTP-k nem az ASP.NET MVC-el gyilkolnák egymást, mivel mindegyik nagyszerű technológia és már élesben használom/használnám. Addig viszont az ASP.NET MVC 3 RC marad, mint pótolhatatlan jó. 🙂

    Reply

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s