Jeffrey Snoverrel beszélgettem

A TechEd kaliberű rendezvények egyik előnye, hogy az ember személyesen találkozhat azokkal, akik igazán közel vannak a tűzhöz. Ez persze nem minden téma esetén van így, mert vannak termékek, ahol az "evangélisták" tartják az előadásokat, de a kisebb csapatok esetén az előadók gyakran egyben a projekt szakmai agyai is.

Így történt ez az idei TechEden is, ahol a PowerShell előadást maga Jeffrey Snover tartotta, akit egyben a PowerShell atyjának is tartanak. A téma egyébként a PowerShell 2 volt, amire mindenképp érdemes figyelmet fordítani. Hogy csak két dolgot említsek: távoli adminisztráció és grafikus felület a commandletek írásához. Jól hangzik, nem?😉

Őt sikerült a Speaker Lounge-ban egy igen érdekes beszélgetésre elkapnom, ahol számos újdonságot elárult mind a PowerShell 2-ről, mind pedig arról, hogy hogyan működik ez a fejlesztő csapat a Microsofton belül. Ennek a beszélgetésnek a nem NDA-s részéről felvételt is készítettem, ami megtekinthető az MSDN Kompetencia Központ oldalán az alábbi képre kattinva:

Jeffrey Snover interjú

A PowerShell csapat egyébként tényleg nem nagy, mindössze körülbelül harmincan dolgoznak azon az eszközön, ami a közeljövőben minden szerver termékben jelen lesz. Az Exchange 2007 már használja, és már az SQL Server 2008 CTP változatát is lehet szkriptelni. Ja kérem, úgy könnyű, ha az ember mögött ott áll a fővezér, Bob Muglia, aki komolyan hisz a PowerShellben🙂

Íme néhány tipp a kezdeti lépések megtételéhez:

  1. PowerShell letöltése
  2. A telepítő feltesz néhány rövid doksit (külön is letölthetőek), azokat érdemes átböngészni
  3. Ingyenes e-Book Frank Kochtól
  4. Könnyen emészthető könyv a PowerShell: Step-by-Step az MS Presstől

Ennyi után már bátran nekivághatunk saját szkriptek írásának, bár fejlesztőkhöz inkább a saját commandletek készítése illik, de erről majd legközelebb…

 

Technorati tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s