Orcas márciusi CTP webfejlesztőknek

Bátorfi Zsoltnak igaza van, az Visual Studio következő – kódnevén az Orcas – változatának márciusi CTP-je valóban történelmi pillanat. A rengeteg újdonság, ami ebben a verzióban várható, most kezd először egyben látszódni. Mire a termék megjelenik, legalább annyi idő fog eltelni a VS 2005 óta, mint az a VS 2003 és 2005 között volt és ez látszódni is fog a szolgáltatások halmazán.

Meg sem kísérlem felsorolni az összes újdonságot, amit ebben a csomagban találunk, ha letöltjük a Microsoft Download Centerből. Kitérek viszont néhány kedvencemre, ami a webfejlesztők számára érdekes lehet:

1. Végre bekerült az új webdesigner eszköz a Studioba, ugyanaz, amit az Expression Web is használ. Nagyon kellett már egy gyorsabb, hatékonyabban használható designer, ami jobban támogatja a szabványos, XHTML, CSS és DIV alapú fejlesztést. Képernyőfotókért természetesen Scott Guthrie blogjába érdemes ellátogatni. Innentől kezdve lehet, hogy nem fog annyira zavarni, hogy a fejlesztőeszközként kikiáltott Expression termékcsalád egyik MSDN változatban sincs benne és a tervek szerint nem is lesz. Ide nekem az Orcast!

2. Végre van IntelliSense kliens oldali kód írása közben is, ASP.NET AJAX-hoz és a böngésző DOM-hoz is. Mit nem adott volna ezért Kereskényi Robi a legutóbbi MSDN Kompetenciák Egyetemére történő készülés közben!

3. LINQ integráció ASP.NET-es projektekben.

4. RSS és ATOM programozási modell. Aki erről akar bővebben olvasni, a WCF vNext környékén nézelődjön. Clemens korábban már publikált egy erről szóló példát, örülök, hogy ez lecsúszik a platformba.

5. ASP.NET AJAX és WCF integráció, immár hívhatunk WCF szolgáltatásokat is.

6. A Team Test változatban továbbfejlesztették a webalkalmazások tesztelésénél alkalmazható szabályok lehetőségeit és immár CSV és XML fájlokból is adhatunk adatokat a tesztelendő webalkalmazásnak egy egyszerű adatkötő varázslónak köszönhetően.

7. A legjobbat a végére hagytam: kliens oldali alkalmazás szolgáltatások. Ez persze nem fogja közvetlenül érinteni a webfejlesztőket, de lesz közük hozzá. Az ASP.NET 2.0-ban egységes alapokra helyezte a Microsoft a hitelesítés, a szerepkör kezelés és a profil megvalósítását. Az ASP.NET AJAX-ban ezek részben elérhetővé váltak kliens oldali JavaScript kódból. Az Orcasban ezek webszolgáltatásként elérhetővé válnak vastag kliens alkalmazások számára is, tehát közvetlenül tudjuk őket használni WinForms és WPF környezetben is! Mindehhez persze kapunk egy Client Application Services API-t, hogy ne kelljen mindent kézzel összevakarnunk. Mi az a minden? Az API például támogatja az offline használatot, képes az adatokat SQL Server Compact Editionben (gyerekkori nevén SQL Server Everywhere) kliens oldalon tárolni, tehát a rendszer akkor is működik, ha nincs hálózat! Sőt, mindezt konfigurációs fájlokban hangolhatjuk. Ütős, nem?

Aki hozzám hasonlóan ábrákon szereti átlátni a lényeget, íme az architektúra:

Úgy látom, hogy a téma gazdája Saurabh Pant, az ő blogjában találtam csak némi információt erről az újdonságról. 

Technorati tags: ,
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s